Ahogy Mia megjött a percek gyorsan peregtek. Jól elbeszélgettük a délutánt. Már csak arra lettem figyelmes, amikor egy autó parkolt le a bejárat előtt. Néhány másodperc múlva Fianna száguldott be.
- Sziasztok! – üdvözölt minket lelkesen. – Milyen napotok volt?
- Nekünk elég uncsi. – válaszolt helyettem Mia. – De látom a tiéd elég jó lehetett. – mosolygott rá.
- Igen. Nem mindennap van alkalmam bemenni a környező nagy városokba, ezért ki használtam az alkalmat.
- Elég messze vannak nem de? – csatlakoztam a párbeszédhez én is.
- Eléggé, de ez most jól esett. Rám fért, egy kis kiruccanás innen. Nem mintha nem szeretném a nyugalmat. – szabadkozott.
- Aha. Persze. – cukkoltuk, de közben dőltünk a nevetéstől. Ő is velünk nevetett.
- Szóval itthon mi újság? Történt valami érdekes?
- Nem is akármi. De előbb te mesélj! – kértem.
- Semmi különös. Eléggé kevés a vérminta, már meg is volt száradva. Így nehezebb bármit megtudni belőle, de azt ígérték holnapra igyekeznek befejezni. – hadarta gyorsan – Na, most rajtatok a sor. – Itt volt az ideje végre vele is megosztani a tudást, ami a birtokunkba jutott. A történet nem volt hosszú. Én hozzá tettem a saját megállapításaimat. A végén nem igen tudott mit hozzáfűzni.
- Hű! Ez azért nem semmi. Így akarják a segítségünket?
- Látod! De mindegy ezen rágódni. Mi se osztunk meg velük mindent.
- De nem mi kértük az ő segítségüket, ha nem fordítva. – egy újabb jó megállapítás tőle.
- Most azon kéne gondolkodni hogyan tovább. Valami ötlet? – ösztönöztem arra, továbbra is csak bátran álljon elő ötleteivel.
- Sajnálom, egyelőre nincs semmi. Kicsit elfáradtam. Hosszú volt ez a mai nap.
- Teljesen igazad van – szólalt meg Mia, aki eddig csak hallgatott minket. – Nekünk volt időnk pihenni, te viszont egész nap úton voltál. Holnap is lesz nap. – nézett rám.
- Jó jó. Értem a célzást. – vettem gyorsan a lapot, hogy ez nekem szólt. Csak egész nap erre vártam, miután megtudtam egy újabb titkot. De beláttam Miának, mint mindig most is igaza van. Fianna biztos nagyon fáradt, emiatt úgy se fog eszébe jutni semmi. Az a legjobb, ha elmegy aludni.
- Nyugodtan menj Fianna, aludd ki magadat. Mia jól mondja. Mi eleget pihentünk ma. Frissen jobban tudsz segíteni.
- Oké. – nem kellett sokat győzködni. – Reggel jövök.
- Aludj jól! – egyszerre búcsúztunk tőle ezekkel a szavakkal. El is tűnt.
Vajon mennyi titok van még itt, ami felderítésre vár? Fogalmam sincs, de ez a gondolat egy percre sem hagy nyugodni. Mintha köze lenne a délutáni álmomnak ehhez. Éreztem, előbb-utóbb megfogom tudni.
***
Az a váratlan esemény történt, hogy mikor én beértem, a lányok már ott voltak. Még soha nem fordult elő. Mindig én szoktam az első lenni. Mindezt az új információk miatta izgalomnak tudtam be.
- Milyen korán keltetek ma. – Fianna Miánál lakik, mivel nem volt hova mennie. Miát egyáltalán nem zavarja, a tény miszerint fogadott húga vele éljen. Nekem van saját lakásom.
- Nem bírtuk tovább, kidobott az ágy. – incselkedett velem Jamina.
- Korán feküdtem tegnap, már nem bírtam aludni – igaz, tegnap elég korán került ágyba annyira elfáradt az egész napos távolléte miatt.
- Ezért nem jó túl gyakran bemenni a nagyvárosba – szájam szeglete mosolyra húzódott.
- De megérte. – jelentette ki. Biztos voltam benne.
Alton még mindig túl nyugodt hely a számára. Az is igaz, előző életéből nem túl sok mindenre emlékezett a családján kívül. Annyit tudunk róla, a szüleivel és testvéreivel a Colorado állambeli Denverbe tartottak, mert édesapját áthelyezték. Hogy honnan, azt már nem tudta. Annyira emlékezett még, hogy éjszakára se álltak meg, így vágtak neki az Alton melletti erdőnek, ahol a szerencsétlen esemény megtörtént, amit szintén homály fed. Azt tudjuk még, volt egy bátyja, egy nővére, egy öccse és egy húga. Népes család voltak. Az idősebb testvérei is mind otthon laktak, mert még tanultak. Csak 1-2 év volt köztük. Ennyi emléke maradt csupán régi életéből. Most már mi vagyunk a családja és az se érdekelne, ha sorozatgyilkos lenne. Persze ez teljesen kizárt. De azért így van. Bármi is derül ki, mindent meg fogok tenni megvédésének érdekében. A megfigyeléseim alapján azt még sikerült megállapítanom, nem a kisvárosok nyugodt életéhez van szokva. Amikor fiatalabb voltam, nem mintha a 30 évemmel olyan öreg lennék, én is nagyvárosban éltem. Pont ilyen nyughatatlan voltam, mint ő. Ezért senki se ítéli el, olyan fiatal még. Tehát élete nagy részét biztosan egy forgalmasabb városban élte. Én már egy ideje itt rendezkedtem be. Volt időm lecsillapodni. Ha már a koroknál tartunk, itt az ideje felfedni a többiekét is. Alton lakosságának nagy része viszonylag fiatal családokból áll. Mia nem rég töltötte be a 24-et, Fianna épp csak 21. Nem volt egészen 19, mikor a sors nem éppen szokványos és kellemes módon összehozott vele minket. De minden okkal történik. Alton lakossága 117 fő. A város melletti rezervátum a város szerves részét képezi. A rezervátumban jelenleg 33 indián él. Köztük az én legjobb barátom. Ide költözésem első napján ismerkedtünk meg. Azonnal szoros barátság szövődött köztünk. Fianna nem igazán kedveli. Faragatlan tuskónak tartja. Elég ritkán jár a városba. Sokszor inkább én látogatom meg őt ott. Viccnek tartja a szakmám. El se tudja képzelni mért ezt a helyet választottam a magánnyomozáshoz, ahol soha semmi sem történik. Talán mert elegem volt a sok rosszból, amit láttam. Mielőtt magánnyomozó lettem rendőr voltam. A végén már nem bírtam elviselni a sok borzalmat, amit rövid rendőri karrierem alatt tapasztaltam. Ezért kiléptem és egy kevésbé stresszesebb szakmát választottam egy eldugott helyen, ami azért passzol az előző életemhez. Egy percig se bánom ezt a döntést. Szeretem az itteni életemet. Új családom és barátaim vannak. Persze Kwatoko, az indián barátom, annak ellenére, hogy viccnek tartja ezt a döntést, még is őrül amiért Altont választottam, mert így megismerkedhettünk és barátok lehetünk. A csipp-csupp ügyekbe néha be is segített. Ilyenkor Fiannát nem bűvölte el modorával, ami nem volt valami kifinomult, de Miával mindig jót mulattunk civakodásaikon valamint Fianna heves reakcióin, amiket kiváltott ez a viselkedés. Kwatoko mindig jól szórakozott ezen. Nem tagadta mennyire élvezi ezt a változatosságot. Ha valami különös történik a rezervátumban, akkor engem hívnak nem Scottot. Scott erről, mit sem tud, különben nagy bajban lennénk. De jól tudunk mi is titkot tartani. Ezen mindig mosolygok.
- Figyelj csak! Arra gondoltam, – Fianna szólt hozzám hosszú idő eltelte után – visszamehetnénk és alaposabban szétnézhetnénk a szobában, hátha találunk még valamit, amit első alkalommal nem vettünk észre. Nem tudtunk rendesen szétnézni. Scott és Ben ott álltak fölöttünk. Így nem csoda, hogy nem bukkantunk többre egy kis vérnél. – fejezte be végül hosszú, de ítéletem szerint okos, valamint meggondolandó mondandóját.
- Ez tényleg egy jó ötlet. – dicsértem meg. Erre volt szükségem. Fiannának tényleg jó érzéke van a dolgokhoz. – De nem tudom Carmen bele megy-e. Mikor legutóbb itt volt nem voltam valami kedves vele. Meg azt hiszem azóta kerül engem.
- Szerintem nem lesz gond. Hisz ő szólt nekünk. Ez azt jelenti neki sem mindegy az ügy kimenetele. Szeretné megfejteni mi történik. Segíteni akar illetve fog is. Csak beszélnünk kell vele. – vélte Fianna. Ismét van logika abban, amit mond. Miért nem nekem jut eszembe az ilyesmi? Elvégre én vagyok a nyomozó. Mérgelődtem magamban. Ahogy Mia szokta mondani, egy nyomozó se tudhat mindent. Ezért van szüksége társakra. Nyugtatgattam magam sikeresen.
- Mi lesz a telefonnal, amit várunk? – tudakolta Mia.
- Ha hívnak, akkor mobilon. Az pedig itt van nálam. – adta a választ a nyomozók új kiscsillaga. Persze csak magamban hívom így. Még a végén elbízná magát. Akkor semmi hasznát nem venném. Csak viccelek. De jobb, ha nem tudja mindezt.
- Biztos igazad van, ami Carment illeti, de nem vagyok biztos abban, ha én kérem akkor is segítene.
- Ne aggódj! Megkérem rá én. Indulhatunk?
- Most? – nem volt már olyan korán, de a fogadó még biztos nincs nyitva.
- Persze. A város még alszik. Legalább nem keltünk akkora feltűnést. – egyre inkább azt éreztem, hogy nem én vagyok a nyomozó. Teljesen elhagyott minden érzékem.
- Legyen. Indulás. – adtam be végül a derekam. Nem tudtam bejön-e, hisz tegnap óta nem találkoztam Carmennel. Elég udvariatlan voltam, mint ha mindenről ő tehetne. Ezek után, miként fogadja majd, hogy segítséget kérünk tőle? Fianna egyetlen képessége, amit volt alkalmunk megtapasztalni az a meggyőző ereje. Mindig elérte, amit kitűzött maga elé, soha nem hátrált meg. Ez nem egy hátrányos képesség. Úgy döntöttünk, most sétálva tesszük meg az utat.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése