Új blog :)

Sziasztok! 

Ígéretemhez híven, mivel a Szenvedélyek viharában oldalamon feltett kérdésre az Edward-Bella fanfic nyert, de mivel megszerettem ezt a storyt, ezért nem hagyom abba, elkészült az új blogom, ami ismét egy Edward-Bella történet lesz. Tudom már túl sok Twilight fanfic van és sokaknak már a könyökén jön ki, de amilyen fanatikus vagyok én soha sem tudom megunni és mivel erre szavaztak, ezért a szavazók kedvében is szeretnék járni azzal, hogy megírom ezt az új történetet. Nekem ez lett a kedvencem, mert szerintem itt a legkidolgozottabbak a szereplők. Akit érdekel az nézze meg.

Cím: Az igaz szerelem örök

  

Elérhetőség:

www.azigazszerelemorok.blogspot.com

Megváltozott blogcím

Sziasztok!

Az Alice-Jasper fanficcemnek megváltozott az elérhetősége, mert megszületett a címe, amit nagyon köszönök Vivika95-nek, mert az ő ötlete volt :)

Az új cím: 

www.szenvedelyekviharaban.blogspot.com

6. fejezet

- Miért fontos ez? Akkor biztos csak egy állaté. – még mindig a fenekét dörzsölgette miután az ágyon ráült valamire. De most az a fontos, amit Fianna megtudott vagy inkább nem tudott meg. Még én se értettem miért fontos ez.

- Azért, mert az embereknek 23 kromoszómája van. Azon kívül egyetlen állatot se ismernek, akinek 24 lenne. – kezdtem érteni. Egy újabb rejtély. – Így nem tudták megmondani honnan származik.

- Aha. – értette végre meg. Miután a vérmintához fűzött reményeink nagy része szertefoszlott, azon volt a sor, megtudjuk mi okozott fájdalmat Miának.

- Minden rendben? – léptem oda hozzá.

- Nem mondhatnám. – látszott rajta, valami nagyon eltalálta.

- Akkor nézzük meg mi volt az, amire ráültél, amikor az ágyra heveredtél. – felrántottam a takarót. – Egy fegyver. – lepődtem meg. A lányok a hátam mögül kukucskáltak előre. – Még hozzá egy vadászpuska.

- Honnan kerülhetett ide? – tette fel az újabb nagy kérdést Fianna. A rejtélyek sorai csak szaporodnak, de a megoldáshoz sehogy sem sikerül közelebb jutnunk. Ez így nagyon nem jó.

- Gondolom a vendégek hozták magukkal. – próbáltam levonni az újabb következtetést.

- De ha volt fegyverük, miért nem használták a támadójuk ellen?

- Ez megint egy igen jó kérdés Fianna. Itt egy újabb rejtély. – ha használták volna ezt a fegyvert, biztos meghallották volna. De semmi jele annak, bárki is használta volna. Legalábbis aznap éjjel biztos nem. De akkor minek volt fegyverük és, hogy került a takaró alá?

- Ez így sehogy se lesz jó. – esett kétségbe Mia. – A rejtélyek csak szaporodnak, viszont mi most se tudunk többet, mint néhány órával ezelőtt. – teljesen egyet értek vele. De fogalmam sincs most mihez kezdjünk.

- Talán megkérdezhetnénk Carment. Hátha ő tud erről valamit.

- Nem hinném, hogy ez jó ötlet. Jobb lenne, ha egyelőre senki se tudna róla.

- Blaise! Nem értek egyet. – erősködött – Lehet, hogy fontos információkat tud, amik segíthetnének.

- Igazad van Fianna, de nem lenne jó kockáztatni, hogy Scott fülébe jusson az egész. Ugyanis nem áll szándékomban megosztani vele, amit tudunk. Még nem.

- Ezt én is tudom, - de nem hagyta magát csak úgy lerázni – de azt is tudom, ha megkérjük Carment, akkor nem szól neki.

- Ezt miből gondolod? – én se hagytam magam, vitatkoztam tovább, de amilyen makacs tudtam, ez úgy sem használ. – Nekünk is elmondta azt, amit nem lett volna szabad, pedig Scott ugyanúgy megkérte.

- Igen, de az egészen más volt. Ráadásul nem akarja, tudatni velük, hogy elmondta. Már csak ezért bízhatnánk benne.

- De te vállalod a felelősséget, ha nem így lesz. – tudtam, elvesztettem a meccset. Nem lett volna értelme tovább vitatkozni. Makacs, mint egy öszvér, övé kell legyen az utolsó szó.

- Persze, persze. – legyintett csak a szavaimon. Majd kiáltott Carmenért. Pedig én nagyon komolyan beszéltem. – Carmen!

- Hívtatok? –jelent meg néhány másodperc múlva az ajtóban.

- Lenne egy fontos kérdésünk. De előbb ígérd meg, egyelőre senkinek sem szólsz róla.

- Ígérem. – nézett meglepetten vajon mit akarhatunk tőle.

- De ne úgy, ahogy Scottnak megígérted, még is elmondtad nekünk, amiért hálásak vagyunk. De mi nem szeretnénk így járni. – szóltam oda közönyösen. Lélegzett visszafojtva nézett rám.

- Blaise! – fordult felém mérgesen Fianna.

- Oké, oké. Bocsánat! – hátat fordítottam nekik, kifelé bámultam az ablakon. Úgy döntöttem Fiannára hagyom ezt a dolgot. Csinálja belátása szerint. Csak reménykedtem nem téved Carmennel kapcsolatban.

- Nem mondom el senkinek. Hogy nektek elmondtam az egészen más volt. – csengett erőteljesen a hangja, minden egyes szót megnyomva. Éreztem, ez nekem szól, de nem néztem oda.

- Rendben. – Fianna hitt neki. – Tudsz erről a fegyverről valamit? – mutatott a fegyverre. Először csak némán nézte.

- Nem. Ide nem lehet fegyvert behozni. Benne van a házirendben. Nem is értem, hogyan történhetett.

- Nagyszerű. – tört fel belőlem. Fianna és Mia mérgesen néztek rám, de nem törődtem velük.

- De – folytatta – azt tudom, vadászni voltak a hegyekben. Szép zsákmánnyal indultak haza. Egy részüket fel hozták ide. – erre felkaptam a fejem. Utálom, Fiannának megint igaza lett. Még is tudott valamit, de ez segít-e rajtunk az még közel sem biztos. Úgy tűnt a rejtélyek sokaságát fogja gyarapítani ez az információ is.

- Hűha! – csodálkozott rá Fianna. – Blaise! Hallottad ezt?

- Igen.

- Ez nem jót jelent ugye? – kérdezte aggódva Mia.

- Még nem tudjuk. – feleltem a kérdésére. – De az biztos, nagyon különös. Miért hozták fel a zsákmányuk egy részét? És miért nem mindet? – vettem át a kérdezést.

- Mert nem akarták lenn hagyni az autóban, és mert én csak a kisebbeket engedtem fel a szobába.

- Az autók. – pattant ki Fianna fejéből egy újabb gondolat. – Teljesen elfeledkeztünk az autókról. Hisz mindenki autóval jött.

- Itt vannak még az autók? – vettem vissza az irányítást.

- Nincsenek. – rázta a fejét Carmen – Egyet se találtunk meg.

- Ezek szerint mindenkit a saját autójával vittek el. – sorba gyártottuk az elméleteket, de bizonyítékunk az nem volt. De más magyarázat nincs az autók eltűnésére.

- Hát ez remek. – Mia nem volt elragadtatva attól, ahogy a dolgok álltak. A rejtélyek csak gyarapodnak.

- Tényleg egyre zavarosabb az ügy. – jelentettem ki. – Mit csináltatok a zsákmánnyal, amit felhoztak?

- Hogy érted, hogy mit csináltunk vele? – láttam a szemében, fogalma sincs hova akarok kilyukadni.

- Mivel itt nincsenek, gondolom te vagy a rendőrség tagjai elvittétek. Csak nem tudom mi célból. Elvégre itt minden bizonyítéknak számít még akkor is, ha nincs jelentősége.

- Mi nem vittünk el semmit. – sértődött meg ezen a feltételezésen – Itt minden úgy van, ahogy megtaláltam. – értetlenség ült ki az arcomra. Fianna törte meg a csendet.

- Akkor csak a tettes vagy tettesek vihették el. De miért? Talán nincs mit enniük? – gondolkodott el saját feltételezésén. Mint mostanában mindig, megint igazat kellett adnom neki. Jól vág az agya. Büszke vagyok rá. Csak kicsit fusztrál, amiért nem nekem jutnak eszembe a dolgok. De csak ez lehet a magyarázat. A fejem zsongani kezdett a sok információtól, az egyre csak növekvő rejtélyek seregétől. Mikor lesz ennek már vége? Kérdeztem saját magamtól. Abban viszont nekem volt igazam ez az újabb info csak a rejtélyek sokaságát gyarapította. Semmivel sem lettünk okosabbak. Néma csönd ült a szobára. Mindenki bele merült saját gondolataiba. Miután Carmen elmondta, amit tud, elment.

- Sajnos ezek mind csak feltételezések. – törtem meg az egyre nyomasztóbb csendet. – Olyan jól eltűntették a nyomokat. Bizonyítékokkal nem tudjuk alá támasztani az elméleteinket. – nem mint ha ezt nem tudtuk volna eddig is. – Már pedig bizonyítékok nélkül minden továbbra is csak elmélet marad. Azt se tudjuk az autók hova lettek. Pedig ha megtalálnánk őket az sokat segíthetne. De erre sincs semmi esély. – ajjaj. Ebbe az egészbe bele gondolni is rossz. Egy ügy, ami megoldatlan marad. Na nem. Az nem lehet.

- Jaj Blaise! Nincs több ötletem. – keseredett el Fianna. Teljesen reménytelennek látszik a dolog.

- Mihez nincs több ötleted? – lépett a szobába Ben. – Mit kerestek ti itt?

Közvélemény kutatás! Kérlek segítsetek! :)

Szeretném a segítségeteket kérni! :)

Arra lennék kíváncsi, hogy ha módotok adódna arra, hogy interjút készíthessetek kedvenc színészetekkel vagy akár kedvenc hírességetekkel, akkor milyen kérdéseket tennétek fel neki, mikre lennétek kíváncsiak vele kapcsolatban. Nagyon megköszönném, ha kisegítenétek! Ez nagyon sürgős lenne nekem. Adhattok ötleteket megjegyzésként vagy akár az e-mail címemre is elküldhetitek a tippjeiteket: zora.kilbone@gmail.com

Csak azt szeretném kérni, hogy minél többen írjatok ezzel a témával kapcsolatban. Előre is köszönöm mindenkinek, aki segít!

További szép estét mindenkinek! :)

Pusza! Zora :)

Vége a Szavazásnak a három új történettel kapcsolatban :)

Érdekesen alakult a Szavazás. :) Mivel 2 fő oldalam van, mind a kettőre felkerült az új történetekkel kapcsolatos szavazás :) Ennek mindig az a hátránya, hogy általában más eredmény születik :) Ez persze nem baj. Ezért vannak a szavazások:)

A Szavazás témája az volt, melyik történetet olvasnátok szívesen. Az egyik oldalon az Angyalok szava, a másikon pedig az Új Twilight fanfic nyert. Ezek megírását már csak ezért is mindenképp folytatni fogom. Így ennyi erővel a Hullajó detektívek című történetemet abba is hagyhatnám. De elárulom, a szavazás eredményétől függetlenül nem fogom, mivel két nagyon kedves blogtársam is szívesen fogadta és remélhetőleg várja a folytatást. Már csak miattuk sem zárom le az oldalt, meg nem szeretek félbe hagyni dolgokat. Ez nem azt jelenti, hogy fölösleges volt a szavazás, mert tudom titeket mi érdekel jobban és azokra fogok inkább koncentrálni. Amúgy tudom, hogy a történet eleje kicsit unalmas mivel a nagy regényemet osztottam fel kisebb fejezetekre, de hamarosan blogra fogom írni és szerintem nem mondok újat, hogy akkor majd elkezdenek peregni az események és eléggé izgi lesz. Legalábbis remélem :) 

Van egy másik szavazás az Új Twilight fanfic oldalamon, ott az a kérdés milyen új ficet olvasnátok szívesen. Továbbra is várom a szavazatokat, de úgy látszik Bella és Edward erősen vezet, de az a történet, amit ott írok nem pont róluk szól, de persze szerves részét képezik, de a középpontban Alice és Jasper áll. Azonban, hogy az olvasóim kedvére tegyek, gondolkodom még egy Edward - Bella fanficcen. Már alakul a fejemben egy történet, de ezzel kapcsolatban a türelmeteket kérem. Még nem tudom mikorra várható a megjelenésének időpontja. Még a fejemben nem rendeződtek a gondolatok. De erre volt jó a szavazás, így tudom mit akartok, bár az Alice-Jasper fic nagyon a szívemhez nőtt, így az is megmarad. Ezért is kérem a türelmét azoknak, akik inkább Edward-Bella ficcet olvasnának. Hamarosan érkezik az is, bár addig is ott van a Szív útjai törim, ami Edward és Bella fic, igaz Twilightos és a másikat más milyenre tervezem, de szerintem ez a megközelítés is jó, hisz bőven lesznek még bonyodalmak, szerelmi szálak, szakítások, öröm, bánat. Már csak az a kérdés sikerül-e mindezt úgy visszaadnom ahogy szeretném.

Addig is mindenkinek jó olvasást kívánok, akármelyiket is olvassa és köszönöm, hogy itt vagytok velem. Ez sokat számít nekem. :)

Információk!

A Beállítások menü pontban a Megjegyzéseknél beállítottam az Előugró ablakot így már minden blogomhoz lehet Megjegyzést fűzni, amiknek nagyon őrülnék. Most bárki írhat, olyan is, aki nincs regisztrálva csak olvassa a történeteimet és szeretne véleményt hozzájuk fűzni. Minden kommentért hálás vagyok :) Írjatok bátran! :)

Elérkezett az idő!

Eljött azaz idő, amikor nem tudok minden blogomra, minden héten frisset hozni. Ezért kiépítettem magamnak egy rendszert. Minden héten három történetből hozok majd frisset. 

Ezen a héten a Harc a jövőért, A szív útjai és az Angyalok szava oldalakon lesz friss. A következő héten pedig (2010.04.24) pedig Hullajó detektívek, Új Twilight fanfic és az Angyalok szava.

Ezek így fognak váltakozni egymással, így minden héten csak abból kell fejiket írnom, amely történetek éppen soron vannak.

Remélem megértitek, mert így egyszerre mindig olyan sokat kellett írnom, hogy nem bírtam és az írás mellett sok más tevékenység van, amivel foglalkoznom kell. De szerintem ez így jól bevált módszer lesz.

Minden héten ezek fognak váltakozni egymással úgyhogy nyomon követhető lesz a dolog.

Köszönöm szépen megértéseteket és türelmeteket!

Puszi! Zora

Vigyázat! Blog másolok jelentek meg.

Kedves blog és írótársaim!

Felháborodva olvastam Kittike blogján, hogy két írótársunk történetét is valaki pofátlanul lemásolta és új blogon, sajátjaként tüntette fel. Ez már több, mint pofátlanság. Gyorsan meg is néztem az oldalakat és döbbentem láttam, hogy nem túlzás ez az egész, hanem maga a valóság és a történetek teljes mértékig meg egyeznek az eredetivel és még őket állították be másolónak, mikor már régebb óta írják a történetet és sokkal több feji van fenn nekik. Nem is tudok erre szavakat. De örömmel láttam, hogy a többi blog író és olvasó ki áll mellettük és le kezeli ezt a sunyi alakot. Én nem is tudom, mit tennék, ha velem fordulna ez elő. Teljes mértékig Alice és Yvi mellett állok.

Arra szeretnék kérni mindenkit, legyen elővigyázatos és tegyen ki felhívást a saját oldalára, hogy mások is értesüljenek erről a szégyentelen és becstelen dologról. Tartsunk össze!

Szerintem mindenki tudja, ahogy én is, mennyi munka fekszik egy fejezetben, főleg, ha az ember többet is ír, így nem is értem ennek a valakinek, hogy volt pofája ilyesmit csinálni. Miből gondolta, hogy senkinek sem fog feltűnni, mikor a blogoknak több száz rendszeres olvasója van? Amikor megszületik a fejemben egy történet igyekszem le ellenőrizni nem-e írta már meg valaki és ha nem találok semmit, akkor önt igazán formát. De ha esetleg a későbbiek folyamán még is bele ütköznék egy hasonlóba, akkor se lehetne teljesen egy forma, mert mindenki másképp ír, másképp fogalmazza meg és adja vissza a dolgokat, amik épp megfogalmazódnak a fejében. De azok a történetek nem hasonlóak, hanem teljesen ugyanazok. Ezen én is teljesen kiakadtam. Na jó nem ragozom tovább. Mindenki magam döntse el, hogy mit gondol erről az egészről.

Figyelem! Eddig ezeken a neveken ismerjük az illetőt, aki lemásolta Alice és Yvi történetét: Tami, Carli, Viv

Kérek mindenkit nagyon figyeljen oda és ha teheti kerülje el messzire!

Itt tekinthetitek meg miről is van szó:

Ez Alice oldala az eredeti történettel: http://boldogveg.blogspot.com/
Ez pedig a másolat:http://ennyitaboldogvegrol.blogspot.com/


Ez Yvi oldala az eredeti történettel: http://feketeangyalsaga.blogspot.com/
Ez pedig a másolat:http://alkonyatmaskepp.blogspot.com/

5. fejezet

Ragyogóan süt a nap, de még nincsen túl meleg, így a séta kellemesnek ígérkezett. Kisváros a miénk, nem minden háznak van szomszédja. Van olyan utca, ahol mindössze két épület van. A szabad területek miatt rengeteg sportolási lehetőség kínálkozik. Kis létszámunk ellenére rendelkezünk középiskolával, a srácoknak nem kell órákat utazniuk, más város iskoláiba. Van saját foci csapatunk is. Elég sokat utazik a csapat, mert általában idegenben játszanak. Erre az Isten háta mögötti helyre nem jönnek más csapatok játszani. A város pályázatok útján finanszírozza a csapatunk utazásait. A városban található rendőrőrs, egy bolt, ahol minden kapható, ami csak kellhet, posta, fogadó, lőfegyver bolt, vasút állomás. Busz nem jár erre. És ott van a város szélén a tó a mögötte lévő erdővel. Az erdőn keresztül vezet egy út. Az itt élő emberek nem szeretnek az erdőbe járni. Kissé babonásak. A kirándulok viszont előszeretettel látogatják. Igen gazdag növény- és állatvilággal rendelkezik. Azonban vadászni az állatvilág védelmében tilos. Ezt szigorúan be is tartják az itt élők. Már csak a babonáik miatt is. Ha nem muszáj nem mennek az erdőbe. Ki érti ezt. Bár mióta itt élek, jó pár éve már, még egyszer sem voltam ott. Az ember azt hinné, az ilyen kisvárosokban élők lelkesednek az erdőkért és, amikor csak lehet kirándulnak benne. De Altonban nem. A turisták mindig figyelmeztetve vannak az erdő veszélyeire, de hát az idegeneket ez soha sem érdekelte.

A fogadó, ahogy gondoltam, még zárva volt, amikor odaértünk, kénytelenek voltunk csengetni. Természetesen Carmen már nem aludt. Egy fogadóban nem lehet sokáig húzni a lóbőrt.

- Jó reggelt! – köszönt meglepetten – Mit kerestek itt?

- Ne haragudj Carmen, – kezdte Fianna – amiért ilyenkor zavarunk. – bár már nem volt olyan korán. – De legutóbb, amikor itt jártunk nem volt alkalmunk rendesen körül nézni a szobában.

- Blaise elmondta a történteket? – arca nem árult el semmilyen érzelmet. Nem úgy, mint általában.

- Igen és eme információ birtokában ismételten át szeretnénk nézni a szobát.

- Carmen! – szólaltam meg végül én, mert úgy éreztem az én hibám, hogy ennyire elutasító és miattam nem hajlik afelé, hogy segítségünkre legyen. – Tudom, nem viselkedtem megfelelően. De teljesen kiborultam, amikor kiderült, végig hazudtatok nekünk. Sajnálom! – a végén én voltam az, aki bocsánatot kért.

- Rendben. Nincs semmi gond. – enyhült meg. – Gyertek be! Nem tudom még mit találhatnátok.

- Ugye még nem lett kitakarítva? – kérdezte Fianna.

- Nem. Még nem volt rá időm. Nagy szerencsétek van.

- Az előző két szobával, ahonnan szintén eltűntek az emberek, nem ez a helyzet, ugye? – szerettem volna én is hozzá fűzni valami értelmeset, ha ezt a kérdést egyáltalán annak lehet nevezni.

- Tényleg nem. Azokat már rég kitakarítottam. Azóta szálltak már meg benne mások is.

- Velük nem történt semmi különös? – faggatóztam tovább, hogy nekem is legyen valami hasznom.

- Nem. – gyors, egy értelmű válasz.

- Mikor történtek ezek? – közben odaértünk az eltűnt személyek szobájához. Mikor beléptünk, minden ugyanúgy volt, mint tegnapelőtt. – Mesélj róluk!

- Az első három hónapja volt. Egy fiatal pár tűnt el. – mesélte – Nem gyanakodtunk semmi rosszabbra. Azt hittük csak fizetés nélkül távoztak. Igaz az már akkor is fura volt, hogy a cuccaikat itt hagyták és úgy mentek el. A szoba is zárva volt. Gondoltuk az ablakon át távoztak. Egyedül csak az volt nyitva pedig nem volt meleg akkor. Fogalmunk se volt hogyan csinálhatták. Semmi jel nem utalt idegen kezűségre. Így annyiban hagytuk. A második a múlt hónapban. Ugyanolyan körülmények között, hasonló módon. Ez is furcsának tűnt, de még ekkor sem gyanakodtunk, arra talán összefüggés van az esetek között. Egészen tegnapelőttig. Amit már ti is tudtok. Ezek az egybeesések kicsit sokak. Ezért hívtunk titeket, de mivel az előző szobák már rendbe voltak téve, jobbnak látta Scott, ha azokról nem tudtok.

- A második esetnél szintén egy pár tűnt el? – Fiannának hihetetlen jó kérdései vannak.

- Nem. Egy férfi volt.

- Tudsz róluk valamit?

- Őszintén szólva elég sokat. Igen beszédesek voltak.

- Elmondanád, kérlek! – vajon miért fontos mindez? Miért akar Fianna információt az előz eltűnt emberekről? Én vagyok a detektív, nekem még se sincs fogalmam róla.

- A férfi épp vált a felségétől, így egy kis nyugalomra vágyott. Elhatározta utazgat egy kicsit. Csak éjszakára állt meg, de vacsora közben elég beszédes volt. Engem meg nem zavart.

- És a fiatal pár? – kezdett egyre érdekesebb lenni, hova akarhat kilyukadni.

- Ők mindketten elveszítették a családjukat egy szörnyű balesetben. Annyira szomorúak voltak, nem bírtam ki nem megkérdezni. Akkor mesélték. Felejtésképp más városba akartak költözni. A lehetőségeket mérték fel a környező városokban. Altont túl nyugodtnak, elhagyatottnak találták, így ők is csak itt éjszakáztak volna, de másnap haladni akartak tovább.

- Értem már, mit akarsz ezzel. – esett le végre, igaz bele telt némi időbe. –Szép munka!

- Én nem értem. Miért fontos mindez? – szólt közbe Mia, aki kezdte elveszíteni a fonalat.

- Azért, – engedtem át a magyarázatot Fiannának, hisz övé volt a dicsőség – mert ezeknek az embereknek nem volt senkijük, aki keresné őket. Ebben az eldugott városkában nagyon jó célpontok.

- De ezt honnan tudhatta az elkövető vagy elkövetők? – vetett fel Mia egy újabb nagyon fontos feltételezést.

- Ez egy nagyon jó kérdés. Hisz mind máshonnan jöttek. Azon kívül, hogy senki se keresi őket, nincs bennük semmi közös. – jártam körbe a szobát kiadva magamból a bennem felmerült újabb megmagyarázhatatlan dolgokat. – Se a nemük, se a koruk. Még csak az sem, hányan voltak. Kivéve az, hogy mind itt szálltak meg és zárt ajtók mögül tűntek el nyitott ablaknál.

- Ez kísérteties. – borzongott meg Carmen.

- Azt hiszem jó következtetéseket vontunk le a szoba újbóli láttán. – bizonyíték az még nem volt semmire sem – Persze sokkal könnyebb mivel a rendőrfőnök és idegesítő helyettese nincs itt, nem téblából állandóan fölöttünk. – ezen mindenki csak nevetett. – Jó ötlet volt újra eljönni. Ügyes vagy! – néztem Fiannára. Most se találtunk semmit, de még is úgy éreztem, előbbre jutottunk. Őrült a dicséretemnek, de nem bízta el magát. Ő is tudta, mind ezek még csak következtetések, igazolásukra bizonyíték kell. Nekünk nem az elő életüket kell kiderítenünk, ha nem azt, hova lettek. Rajtunk a sor, megtalálni a felderítéshez szükséges minden momentumot.

- Oké. Akkor mivel kezdjük? – Mia nagyon okos, intelligens lány, aki elég régóta velem van, de ilyesmiben még nem volt része. Így fogalma sincs ilyen esetekben mi a teendő. Ezzel ellentétben Fianna nagyon is tudja. Lehetséges, hogy ő már ezelőtt is részt vett ilyen dolgokban?

- Első körben átnézzük az itt hagyott holmijukat. – adta a felvilágosítást Miának.

- Ne haragudjatok, de nekem sok dolgom van. Nem tudok itt maradni segíteni.

- Semmi gond Carmen. Ne aggódj, egyedül is itt hagyhatsz minket. – tudattam vele. Egyáltalán nem félt egyedül hagyni minket. Úgy gondolta mi többre megyünk majd, mint kicsiny rendőrségünk. Ők nem igen tudják, hogyan kell kezelni egy ilyen, hétköznapinak nem mondható ügyet. Mosoly ült ki az arcomra, mint mindig mikor erre gondoltam.

- Mi az? – fordult felém Mia kíváncsian.

- Semmi. Fianna jól mondta. A holmijuk átnézésével kezdjük. Aztán minden kis szegletet alaposan megvizsgálunk. – Így tettünk. Átnéztük az összes holmijukat. A ruháktól kezdve a cipőkig mindent. Semmit se hagytunk ki. Gyorsan repült az idő. Közben Carmen hozott nekünk ételt, ha időközben meg éheznénk. Majd minden sarkot centiről centire megnéztünk, megvizsgáltunk. Ugyanott tartottunk ahol eddig. Azaz sehol. Ismételten nem jutottunk előbbre. Már késő délutánra járt mikor végeztünk.

- Ez reménytelen. – fakadt ki Mia. Fáradtan huppant le az ágyra. A forróság miatt csorgott rólunk a víz. Ez se könnyítette meg a dolgunkat. – Aú! – kiáltott fel, amint a teste az ágyat érte. De mielőtt megnézhettük volna mi történt, megcsörrent a telefon. Teljesen elfeledkeztünk az esetleges hívásról. Fianna sietve kutatott a telefon után, ami nem akart előkerülni. Végül sikerült előhalászni, de addigra azt hittük elhallgat. Nem így történt. Még akkor is kitartóan csörgött, amikor végre meglett.

- Tessék. – szólt bele Fianna. – Én vagyok Fianna Thomson. – még mielőtt valaki azt hinné milyen bugyuta egy magánnyomozó vagyok, hisz emlékszik a teljes nevére, akkor miért nem néztem utána, és próbáltam kitölteni az üresen maradt részeket. Megtettem. Voltak még a rendőrségen barátaim. Őket is megkértem, segítsenek valamit kideríteni róla. De semmi. Hogy lehet ez? Magam sem tudom. Az egyetlen magyarázat, ami az eszembe jut: nem ez az igazi neve. De mivel konkrét dolgokra nem emlékszik, ilyesmit nem állíthatók csak úgy. – Rendben. Nagyon szépen köszönöm a gyors segítséget. – fejezte be a beszélgetést. – Nem lettünk ezzel sem okosabbak. – kezdte azonnal, ahogy kinyomta a telefont. – A vér nincs a rendszerben. Nem tartozik hozzá név. Viszont, azért tartott ilyen sokáig, mert minden arra utalt, nem emberi vér. De mivel elég kevés volt, pontos eredmény nem mutatható ki, ezért csak feltételezik a vizsgált minta alapján, hogy akié a vér, annak 24 kromoszómája van.

4. fejezet

Ahogy Mia megjött a percek gyorsan peregtek. Jól elbeszélgettük a délutánt. Már csak arra lettem figyelmes, amikor egy autó parkolt le a bejárat előtt. Néhány másodperc múlva Fianna száguldott be.

- Sziasztok! – üdvözölt minket lelkesen. – Milyen napotok volt?

- Nekünk elég uncsi. – válaszolt helyettem Mia. – De látom a tiéd elég jó lehetett. – mosolygott rá.

- Igen. Nem mindennap van alkalmam bemenni a környező nagy városokba, ezért ki használtam az alkalmat.

- Elég messze vannak nem de? – csatlakoztam a párbeszédhez én is.

- Eléggé, de ez most jól esett. Rám fért, egy kis kiruccanás innen. Nem mintha nem szeretném a nyugalmat. – szabadkozott.

- Aha. Persze. – cukkoltuk, de közben dőltünk a nevetéstől. Ő is velünk nevetett.

- Szóval itthon mi újság? Történt valami érdekes?

- Nem is akármi. De előbb te mesélj! – kértem.

- Semmi különös. Eléggé kevés a vérminta, már meg is volt száradva. Így nehezebb bármit megtudni belőle, de azt ígérték holnapra igyekeznek befejezni. – hadarta gyorsan – Na, most rajtatok a sor. – Itt volt az ideje végre vele is megosztani a tudást, ami a birtokunkba jutott. A történet nem volt hosszú. Én hozzá tettem a saját megállapításaimat. A végén nem igen tudott mit hozzáfűzni.

- Hű! Ez azért nem semmi. Így akarják a segítségünket?

- Látod! De mindegy ezen rágódni. Mi se osztunk meg velük mindent.

- De nem mi kértük az ő segítségüket, ha nem fordítva. – egy újabb jó megállapítás tőle.

- Most azon kéne gondolkodni hogyan tovább. Valami ötlet? – ösztönöztem arra, továbbra is csak bátran álljon elő ötleteivel.

- Sajnálom, egyelőre nincs semmi. Kicsit elfáradtam. Hosszú volt ez a mai nap.

- Teljesen igazad van – szólalt meg Mia, aki eddig csak hallgatott minket. – Nekünk volt időnk pihenni, te viszont egész nap úton voltál. Holnap is lesz nap. – nézett rám.

- Jó jó. Értem a célzást. – vettem gyorsan a lapot, hogy ez nekem szólt. Csak egész nap erre vártam, miután megtudtam egy újabb titkot. De beláttam Miának, mint mindig most is igaza van. Fianna biztos nagyon fáradt, emiatt úgy se fog eszébe jutni semmi. Az a legjobb, ha elmegy aludni.

- Nyugodtan menj Fianna, aludd ki magadat. Mia jól mondja. Mi eleget pihentünk ma. Frissen jobban tudsz segíteni.

- Oké. – nem kellett sokat győzködni. – Reggel jövök.

- Aludj jól! – egyszerre búcsúztunk tőle ezekkel a szavakkal. El is tűnt.

Vajon mennyi titok van még itt, ami felderítésre vár? Fogalmam sincs, de ez a gondolat egy percre sem hagy nyugodni. Mintha köze lenne a délutáni álmomnak ehhez. Éreztem, előbb-utóbb megfogom tudni.

***

Az a váratlan esemény történt, hogy mikor én beértem, a lányok már ott voltak. Még soha nem fordult elő. Mindig én szoktam az első lenni. Mindezt az új információk miatta izgalomnak tudtam be.

- Milyen korán keltetek ma. – Fianna Miánál lakik, mivel nem volt hova mennie. Miát egyáltalán nem zavarja, a tény miszerint fogadott húga vele éljen. Nekem van saját lakásom.

- Nem bírtuk tovább, kidobott az ágy. – incselkedett velem Jamina.

- Korán feküdtem tegnap, már nem bírtam aludni – igaz, tegnap elég korán került ágyba annyira elfáradt az egész napos távolléte miatt.

- Ezért nem jó túl gyakran bemenni a nagyvárosba – szájam szeglete mosolyra húzódott.

- De megérte. – jelentette ki. Biztos voltam benne.

Alton még mindig túl nyugodt hely a számára. Az is igaz, előző életéből nem túl sok mindenre emlékezett a családján kívül. Annyit tudunk róla, a szüleivel és testvéreivel a Colorado állambeli Denverbe tartottak, mert édesapját áthelyezték. Hogy honnan, azt már nem tudta. Annyira emlékezett még, hogy éjszakára se álltak meg, így vágtak neki az Alton melletti erdőnek, ahol a szerencsétlen esemény megtörtént, amit szintén homály fed. Azt tudjuk még, volt egy bátyja, egy nővére, egy öccse és egy húga. Népes család voltak. Az idősebb testvérei is mind otthon laktak, mert még tanultak. Csak 1-2 év volt köztük. Ennyi emléke maradt csupán régi életéből. Most már mi vagyunk a családja és az se érdekelne, ha sorozatgyilkos lenne. Persze ez teljesen kizárt. De azért így van. Bármi is derül ki, mindent meg fogok tenni megvédésének érdekében. A megfigyeléseim alapján azt még sikerült megállapítanom, nem a kisvárosok nyugodt életéhez van szokva. Amikor fiatalabb voltam, nem mintha a 30 évemmel olyan öreg lennék, én is nagyvárosban éltem. Pont ilyen nyughatatlan voltam, mint ő. Ezért senki se ítéli el, olyan fiatal még. Tehát élete nagy részét biztosan egy forgalmasabb városban élte. Én már egy ideje itt rendezkedtem be. Volt időm lecsillapodni. Ha már a koroknál tartunk, itt az ideje felfedni a többiekét is. Alton lakosságának nagy része viszonylag fiatal családokból áll. Mia nem rég töltötte be a 24-et, Fianna épp csak 21. Nem volt egészen 19, mikor a sors nem éppen szokványos és kellemes módon összehozott vele minket. De minden okkal történik. Alton lakossága 117 fő. A város melletti rezervátum a város szerves részét képezi. A rezervátumban jelenleg 33 indián él. Köztük az én legjobb barátom. Ide költözésem első napján ismerkedtünk meg. Azonnal szoros barátság szövődött köztünk. Fianna nem igazán kedveli. Faragatlan tuskónak tartja. Elég ritkán jár a városba. Sokszor inkább én látogatom meg őt ott. Viccnek tartja a szakmám. El se tudja képzelni mért ezt a helyet választottam a magánnyomozáshoz, ahol soha semmi sem történik. Talán mert elegem volt a sok rosszból, amit láttam. Mielőtt magánnyomozó lettem rendőr voltam. A végén már nem bírtam elviselni a sok borzalmat, amit rövid rendőri karrierem alatt tapasztaltam. Ezért kiléptem és egy kevésbé stresszesebb szakmát választottam egy eldugott helyen, ami azért passzol az előző életemhez. Egy percig se bánom ezt a döntést. Szeretem az itteni életemet. Új családom és barátaim vannak. Persze Kwatoko, az indián barátom, annak ellenére, hogy viccnek tartja ezt a döntést, még is őrül amiért Altont választottam, mert így megismerkedhettünk és barátok lehetünk. A csipp-csupp ügyekbe néha be is segített. Ilyenkor Fiannát nem bűvölte el modorával, ami nem volt valami kifinomult, de Miával mindig jót mulattunk civakodásaikon valamint Fianna heves reakcióin, amiket kiváltott ez a viselkedés. Kwatoko mindig jól szórakozott ezen. Nem tagadta mennyire élvezi ezt a változatosságot. Ha valami különös történik a rezervátumban, akkor engem hívnak nem Scottot. Scott erről, mit sem tud, különben nagy bajban lennénk. De jól tudunk mi is titkot tartani. Ezen mindig mosolygok.

- Figyelj csak! Arra gondoltam, – Fianna szólt hozzám hosszú idő eltelte után – visszamehetnénk és alaposabban szétnézhetnénk a szobában, hátha találunk még valamit, amit első alkalommal nem vettünk észre. Nem tudtunk rendesen szétnézni. Scott és Ben ott álltak fölöttünk. Így nem csoda, hogy nem bukkantunk többre egy kis vérnél. – fejezte be végül hosszú, de ítéletem szerint okos, valamint meggondolandó mondandóját.

- Ez tényleg egy jó ötlet. – dicsértem meg. Erre volt szükségem. Fiannának tényleg jó érzéke van a dolgokhoz. – De nem tudom Carmen bele megy-e. Mikor legutóbb itt volt nem voltam valami kedves vele. Meg azt hiszem azóta kerül engem.

- Szerintem nem lesz gond. Hisz ő szólt nekünk. Ez azt jelenti neki sem mindegy az ügy kimenetele. Szeretné megfejteni mi történik. Segíteni akar illetve fog is. Csak beszélnünk kell vele. – vélte Fianna. Ismét van logika abban, amit mond. Miért nem nekem jut eszembe az ilyesmi? Elvégre én vagyok a nyomozó. Mérgelődtem magamban. Ahogy Mia szokta mondani, egy nyomozó se tudhat mindent. Ezért van szüksége társakra. Nyugtatgattam magam sikeresen.

- Mi lesz a telefonnal, amit várunk? – tudakolta Mia.

- Ha hívnak, akkor mobilon. Az pedig itt van nálam. – adta a választ a nyomozók új kiscsillaga. Persze csak magamban hívom így. Még a végén elbízná magát. Akkor semmi hasznát nem venném. Csak viccelek. De jobb, ha nem tudja mindezt.

- Biztos igazad van, ami Carment illeti, de nem vagyok biztos abban, ha én kérem akkor is segítene.

- Ne aggódj! Megkérem rá én. Indulhatunk?

- Most? – nem volt már olyan korán, de a fogadó még biztos nincs nyitva.

- Persze. A város még alszik. Legalább nem keltünk akkora feltűnést. – egyre inkább azt éreztem, hogy nem én vagyok a nyomozó. Teljesen elhagyott minden érzékem.

- Legyen. Indulás. – adtam be végül a derekam. Nem tudtam bejön-e, hisz tegnap óta nem találkoztam Carmennel. Elég udvariatlan voltam, mint ha mindenről ő tehetne. Ezek után, miként fogadja majd, hogy segítséget kérünk tőle? Fianna egyetlen képessége, amit volt alkalmunk megtapasztalni az a meggyőző ereje. Mindig elérte, amit kitűzött maga elé, soha nem hátrált meg. Ez nem egy hátrányos képesség. Úgy döntöttünk, most sétálva tesszük meg az utat.

Kedves mindenki!Játék felhívás!

Így utólag is mindenkinek Kellemes Húsvéti ünnepeket kívánok!

Kedves olvasók és látogatok!

Hozzám is megérkezett a Játék felhívás 2 kategóriában, ami minden blogomra érvényes, tehát nem külön-külön van.

Sajnos csak az első helyezetteknek tudok díjat adni.

1. Novella pályázat

Sok szeretettel várom az írni szeretők novelláit minden kategóriában, szólhat bármiről. Itt első három helyezettet fogok hirdetni, akiknek a művét a 3. helytől haladva vissza felé ki fogom tenni az összes blogomra.

Az első helyezett díja egy fülbe való, aminek a későbbiek folyamán fenn is lesz majd a képe és meg lehet majd tekinteni bármelyik blogon. Remélem tetszeni fog mindenkinek a díj, aki pályázni fog.

Erre a címre várom a műveket: zora.kilbone@gmail.com

2. Aktív blogger díj

Ennek a játéknak a célja, hogy bárki aktívan részt vegyen bármelyik blog életében. Legyen szó kommentekről, szavazásról vagy rendszeres olvasónak való regisztrálásról. Nincs meg szabva, hogy az melyik blog, rátok bízom. Mindenki annak a blognak az életében vegyen részt, amelyik jobban tetszik neki. Ez nincs megkötve mivel a játék mindegyikre vonatkozik. De mivel a kommenteknél nyomon tudom követni, hogy mikor ki írt, ezért én első sorban ezt javaslom annak, aki részt szeretne venni a játékban. A játékot az nyeri, aki a legtöbbet tevékenykedik vagyis jobban mondva ír. Remélem sokan fognak részt venni a játékban. Az első helyezett egy nyakláncot nyer, aminek a képét a későbbiek folyamán szintén meg lehet majd tekinteni bármelyik blogon. Igaz a nyaklánc zárjával van egy kis probléma, de azért hordható. + egy novella bármilyen témában teljesen a győztes igényeihez alakítva. Úgyhogy csak aktívan! :)

A képek hamarosan érkeznek a díjakról. :)

3. fejezet

- Mi? – tört fel belőlem. – Hogy érted ezt?

- Ez már a harmadik ilyen. De az előző kettő eltűnésnél sem volt semmilyen nyom, ezért hívattak most téged. Hátha te észreveszed azt, amit mi a kisvárosi szemünkkel nem. – úgy tett, mint aki nem veszi észre felindultságomat. – De miután te se találtál semmit, hát…

- Ezt nem mondhatod komolyan? – fakadtam ki. – Még is, mit képzeltetek? Miért titkoltátok el? Egyáltalán, miként tudtátok titokban tartani, hogy senki se gyanakodjon? – kérdéseim özönét zúdítottam rá.

- Nem volt nehéz, mert az előző eseteknél csak Scott, Ben és én voltam jelen. Na meg azért, mert nem akartunk pánikot. – láttam nagyon szégyelli magát, amiért nekünk se szólt már az elején. Annyira dühös voltam, nem tudtam ezzel foglalkozni. – Kérlek ne haragudj rám! Én csak azt tettem, amire a rendőrfőnök kért.

- Persze, hogy nem haragszunk. – lépett hozzá Mia és megnyugtatólag a vállára tette a kezét. – Blaise csak dühös most, de ha lenyugszik ő is befogja látni, azt tetted, amit kellett. – indultak is kifelé az ajtón.

- És ugyanaz volt a helyzet az előző kettőnél is, mint most? – kiabáltam még utána. Az ajtóból visszafordulva válaszolt.

- Igen. Szintén nem volt semmi nyomra vezető. Reggel utaztak volna tovább, de csak az üres szobáikat találtam.

- Egy utolsó kérdés. – néztem fel végre. A szemem szikrákat szórt. Carmen ettől kicsit megremegett. – Az ablak minden esetben zárva volt?

- Hát… - gondolkodott, mit válaszoljon. Végül úgy döntött teljesen őszinte lesz, hisz azért jött, hogy mindent elmondjon, meg látta rajtam, amúgy is sejtek valamit. – Nem, minden esetben nyitva volt. – sarkon fordult aztán elhagyta az épületet.

- Köszönjük, hogy elmondtad! – hallottam még Mia hangját utoljára mielőtt becsukta Carmen mögött az ajtót. Nem sokkal ezután újra az irodám ajtajában állt.

- Túl szigorú voltál Carmennel. – korholt le, mintha én tehetnék az egészről. – Ő csak azt tette, amit mondtak neki. Tudod milyen Scott.

- Most már értem miért változtatták meg a helyszínt. Még csak véletlenül se tűnjön fel esetleg ez már nem az első eset. – morgolódtam nem figyelve rá. – Már csak emiatt észre kellett volna vennem, hogy valami nem stimmel. Miért voltam ilyen figyelmetlen? – még mindig nem tudtam napirendre térni a hallottak fölött. – Miért nem szóltak még nekünk se? Inkább megvárták, legyen több eset. Még ekkor se voltak őszinték hozzánk. Így akarja Scott, hogy segítsek neki? – a mérgem nem akart csillapodni. A végén ismét fel alá járkáltam, mint miután Fianna elszáguldott. De azóta annyi minden megváltozott. Sok minden értelmet nyert. Tisztábban láttam a dolgokat, amik eddig homályban voltak. Fiannának igaza volt. Az ablak nyitva volt. Utólag csukták be.

- Már világos, hogyan jutott be a tettes vagy tettesek a szobába és mi módon távoztak. Nem egy teljesen zárt szobából tűntek el az emberek. Az viszont nem világos mindezt, hogyan csinálhatták, hisz a szobák a második emeleten vannak. Hoztak magukkal létrát? De akkor többen kellett volna lenniük. Az meg csak feltűnt volna valakinek. Talán többet tudnánk, ha láttuk volna az előző helyszíneket. – ez bosszantott leginkább. Lehet már meg is oldottam volna az ügyet. Az új információk birtokában végig kell gondolnom, mi legyen a következő lépés. Ehhez azonban meg kell várnom Fiannát is. Őt még be kell avatni. Egyelőre nincs más hátra, mint várni és közben végig gondolni a történteket.

A nap elég hosszúnak ígérkezett. A várakozáson kívül semmi teendőnk nem volt. Fianna megígérte, amint odaér azonnal telefonál, hogy tudjuk biztonságban megérkezett. Így is történt. Reggel 9-kor csöngött a telefon. Közölte rendben odaért Woodstonba. Egyelőre nem említettem neki semmit a fejleményekről. Nem akartam fölöslegesen felizgatni. Telefonba úgy se mondtam volna el mi a helyzet. Nem tartott tovább pár percnél az egész. Utána folytattuk a semmit tevést. Mia odakint egy újságot olvasott az asztalánál. Én az irodámban ültem hátradőlve a székemben, lábamat az asztalon pihentetve. A gondolataim lefoglaltak. Köztük az is, mi legyen az ebéd. A reggeli kimaradt. Azt terveztem elmegyek a Márvány fogadóba ebédelni. De az adott körülmények között ez nem tűnt olyan jó ötletnek. Aztán döntöttem. Inkább rendelek. Hátha Carmen hozza ki az ételt, akkor még tudok faggatózni. Hajnalban túl hirtelen zúdult rám az egész és ahogy Mia is gondolta, később beláttam, tényleg túl reagáltam a dolgot. Azonnal le adattam Miával a rendelést, déli kiszállítást kérve. Mia derékig érő, hosszú egyenes haja coffba volt kötve. Barna szemei ismét az újságot pásztázták miután befejezte a telefonálást. Ő is az asztalon pihentette a lábait. Fehér rövidnadrág és szintén fehér, rövid ujjú blúz volt rajta. Csupasz, barna lábain ragyogtak a napfény sugarai. Nem volt oda a magas sarkú cipőkért, ezért általában laposat hordott. Most is a ruházatához illő fehér vászoncipőt viselt. Gyönyörű látványt nyújtott, ahogy ott ült. Soha nem gondoltam arra, bármi is lehetne közöttünk. Miért nem? Mia gyönyörű fiatal nő, aki már nagyon régen az életem része, akit nagyon szeretek, de úgy tekintek rá, mint a kishúgomra. Ez eleinte se volt máshogy, most se az. Biztos vagyok abban, ő sem érez másként. Fiannával ugyanez a helyzet. Igaz, ő nem régóta van velünk, de mintha a húgunk lenne. Mi egy nagy család vagyunk. Fianna teljes ellentéte Miának, de jól kiegészítik egymást. Mia szolid, visszafogott, míg Fianna szeleburdi, vagány, olykor szókimondó csajszi. Neki vállig érő göndör vörös haja van. Zöld szemei ragyognak a tett vágytól. A neve is találó, mert azt jelenti vörös hajú. A szülei körültekintően választották meg a nevét.

Fianna délben ismét hívott. Azt mondta, a mintát még mindig vizsgálják. Nem megy ez olyan gyorsan, mint ahogy vártuk, de talán a kora délutáni órákban már lesz eredmény. Ha nem, akkor is haza indul. Ilyen esetben telefonon is értesítenek az eredményről. Nem tehettem ez ellen semmit. Így is őrülnünk kellett a segítségnek, amit egy régi barátom nyújtott nekünk. Emiatt nem kell hetekig, sőt hónapokig várnunk, hogy bármit is megtudjunk. Közölte, ő is elmegy ebédelni valahova miután mondtam mi a Márványból rendeltünk. Jó étvágyat kívánt. Majd újra hív, ha indul haza, hogy tudjuk mikorra várható.

A mi ebédünket meghozták időben, de sajnos nem Carmen, ahogy vártam. Csalódott voltam, de úgy se kerülhet állandóan, mert feltűnő lenne. Egyelőre annyiban hagyom a dolgot.

- Fianna jól van? – kérdezte Mia mikor neki láttunk ebédünk elfogyasztásához.

- Igen, csak kicsit tovább tart a dolog, mint vártuk. – feleltem könnyedén. Reggeli rossz hangulatom már rég elmúlt. Pozitívan tekintek a jövő felé.

- De ugye hazajön? – kérdezte aggódva, ahogy egy idősebb nővér teszi. – Nem marad ott éjszakára?

- Persze, hogy hazajön. Akkor is, ha nem lesz eredmény addigra. Nem is hagynám, egy idegen városban éjszakázni egyedül. – mondtam neki felháborodást színlelve. Miből gondolhat rólam egyáltalán ilyesmit? – De tudod milyen makacs tud lenni. De ezt a lehetőséget ő sem vetette fel. Az eredményről tájékoztatnak telefonon, ha úgy alakul.

- Rendben. – sóhajtott fel. Az ebéd hátralevő részét csendben fogyasztottuk el. A fincsi csirkecombokat nem is lehet másképp. Az ízeket csak csönd közepette lehet igazán élvezni. Mia vegetáriánus, így ő csak salátát evett. Én el nem tudnám hús nélkül képzelni az életemet. Undorodva nézte, ahogy az ebédemet csócsálom. Nem szólt semmit. Már megszokta.

Miután végeztünk, úgy ítéltem meg a mai napon már semmi érdemleges nem fog történni, ezért mondtam Miának, nyugodtan haza mehet.

- Szerintem ma már nem fog semmi különös történni. Nyugodtan haza mehetsz. Korán keltünk ma. Már rég nem volt ilyesmire példa.

- Biztos? Nincs rám szükséged?

- Ebben a nagy forgalomban nincs. – mosolyogtam a kérdésen.

- Te is biztos fáradt vagy. – erősködött tovább.

- Igen, de valakinek azért itt is kell maradnia. Menj haza és pihend ki magad. Este valakinek tiszta fejűnek kell lennie. – látszott rajta nem igazán akar menni. – Szólok ha Fianna visszaért. – ígértem. A korai kelés miatt eléggé fáradtnak tűnt.

- Rendben. – végül belátta, az a legjobb, ha pihen egy kicsit aztán később visszajön. Így egyedül maradtam.

Észre se vettem és elnyomott az álom. A telefon csörgésére riadtam fel. Álmodtam valamit, de nem emlékeztem mit. Egy érzés kerített a hatalmába, ami ébredés után csak fokozódott, de sejtelmem se volt mi lehet az és honnan jött. A telefon tovább csengett. Végre észhez tértem. Nagy nehezen fel tudtam venni.

- Igen? – szóltam bele. – Rendben. – ránéztem az órámra. Már elmúlt 3. Fianna hívott. Most fog indulni. Eredmény még nincs, de akkor, ahogy mondták, majd értesítenek telefonon. – Vigyázz magadra útközben! – méltatlankodott, amiért úgy bánok vele, mint egy gyerekkel, de elköszönt és lerakta. Gyorsan riasztottam Miát Fianna érkezéséről. Olyan 7 óra körül várható. Azt hittem még aludni fog, de ő megnyugtatott, már fenn van egy ideje.

Fura, hogy három ügy van, ami hasonló és egyikben sem történt előrelépés. Ezt abból gondolom, mivel Carmenen kívül se a rendőrfőnök, se a helyettese nem keresett meg történt-e valami vagy ők találtak volna valamit. Az egész kezd egyre zűrzavarosabb lenni. De már csak néhány óra és végre beavathatjuk Fiannát. Neki talán lesz néhány észrevétele. Úgy néz ki, igen csak van tehetsége a nyomozómunkához.

- Min töprengsz? – lépett be Mia.

- Csak Fiannán. – fel se kellett néznem, amikor meghallottam a hangját. Rögtön tudtam ki az. – Azt hiszem van tehetsége a nyomozáshoz. Talán lesznek jó észrevételei, amint megismertettük vele az új fejleményeket. Úgy látszik én már öregszem.

- Ugyan már. Fianna csak lelkes. Ez előtt nem igen lehetett része ilyesmiben. – próbált lelkesíteni.

- Valószínű. De mivel magyarázod azt, hogy én nem veszek észre dolgokat, míg ő igen. És elfelejtek létfontosságú kérdéseket feltenni, amik segíthetnének a megfelelő következtetés levonásában.

- Csak fáradt vagy. – próbálkozott tovább.

- Mitől? – de én se hagytam magam – A semmit tevéstől?

- Az agyad egy kicsit eltompult. Ennyi az egész. – magyarázta, mint aki a téma nagy szakértője. – Rég nem volt egy ügyünk sem. Főleg ekkora horderejű. Ha visszarázódtál, újra rá fogsz érezni. Vágni fog az agyad, mint a borotva.

- Remélem igazad van. – mondtam végül.

- Biztos. – őrült annak, végre sikerült egy kis lelket öntenie belém. – És hát nyár van. A meleg se épp arról híres, mennyire serkenti az agyat.

- Ne hidd mennyire önző vagyok és nem őrülök annak, hogy Fiannának tehetsége van ehhez és észrevesz dolgokat, amiket én nem, hisz egy csapat vagyunk. Úgy is megosztjuk egymással az információkat.

- Tudom én azt. Büszke vagy rá, mint egy nagy báty. Én is az vagyok. De rád is. Jó kis csapatot alkottok.

- Hé! Magadat se felejtsd ki. – milyen dolog önmagunkat kifelejteni a csapatból. – Te is a csapat tagja vagy. Ugyanolyan ügyes, mint bármelyikünk.

- Köszönöm! – mondta mosolyogva.

- Komolyan mondtam. Mi hárman vagyunk egy csapat. Nekem ti vagytok a családom. A családomért mindenre képes vagyok. – odajött hozzám, adott egy nagy puszit.

- Ezt is tudom. – a haja most ki volt engedve, súrolta az arcomat. Farmer nadrág volt rajta egy kék, fodros ujjú felsővel és a fehér vászoncipővel. Én szintén farmer nadrágot viseltem egy fekete polóval. Fekete hajam égnek mered. De én így szeretem.

Nagyon meleg van. Altonban a nap a délutáni órákban áll a legmagasabban. Ilyenkor van a legmelegebb. Mia gyorsan feltűzte a haját ne melegítsek tovább a hátát. A lányoknak mindig nehezebb dolguk van a hajukkal, mint nekünk férfiaknak. De egy lánynak a haja az ékszere. Épp ezért szerintem jobban áll nekik a hosszú haj. De mit tudhatok én ezekről a dolgokról.