- Miért fontos ez? Akkor biztos csak egy állaté. – még mindig a fenekét dörzsölgette miután az ágyon ráült valamire. De most az a fontos, amit Fianna megtudott vagy inkább nem tudott meg. Még én se értettem miért fontos ez.
- Azért, mert az embereknek 23 kromoszómája van. Azon kívül egyetlen állatot se ismernek, akinek 24 lenne. – kezdtem érteni. Egy újabb rejtély. – Így nem tudták megmondani honnan származik.
- Aha. – értette végre meg. Miután a vérmintához fűzött reményeink nagy része szertefoszlott, azon volt a sor, megtudjuk mi okozott fájdalmat Miának.
- Minden rendben? – léptem oda hozzá.
- Nem mondhatnám. – látszott rajta, valami nagyon eltalálta.
- Akkor nézzük meg mi volt az, amire ráültél, amikor az ágyra heveredtél. – felrántottam a takarót. – Egy fegyver. – lepődtem meg. A lányok a hátam mögül kukucskáltak előre. – Még hozzá egy vadászpuska.
- Honnan kerülhetett ide? – tette fel az újabb nagy kérdést Fianna. A rejtélyek sorai csak szaporodnak, de a megoldáshoz sehogy sem sikerül közelebb jutnunk. Ez így nagyon nem jó.
- Gondolom a vendégek hozták magukkal. – próbáltam levonni az újabb következtetést.
- De ha volt fegyverük, miért nem használták a támadójuk ellen?
- Ez megint egy igen jó kérdés Fianna. Itt egy újabb rejtély. – ha használták volna ezt a fegyvert, biztos meghallották volna. De semmi jele annak, bárki is használta volna. Legalábbis aznap éjjel biztos nem. De akkor minek volt fegyverük és, hogy került a takaró alá?
- Ez így sehogy se lesz jó. – esett kétségbe Mia. – A rejtélyek csak szaporodnak, viszont mi most se tudunk többet, mint néhány órával ezelőtt. – teljesen egyet értek vele. De fogalmam sincs most mihez kezdjünk.
- Talán megkérdezhetnénk Carment. Hátha ő tud erről valamit.
- Nem hinném, hogy ez jó ötlet. Jobb lenne, ha egyelőre senki se tudna róla.
- Blaise! Nem értek egyet. – erősködött – Lehet, hogy fontos információkat tud, amik segíthetnének.
- Igazad van Fianna, de nem lenne jó kockáztatni, hogy Scott fülébe jusson az egész. Ugyanis nem áll szándékomban megosztani vele, amit tudunk. Még nem.
- Ezt én is tudom, - de nem hagyta magát csak úgy lerázni – de azt is tudom, ha megkérjük Carment, akkor nem szól neki.
- Ezt miből gondolod? – én se hagytam magam, vitatkoztam tovább, de amilyen makacs tudtam, ez úgy sem használ. – Nekünk is elmondta azt, amit nem lett volna szabad, pedig Scott ugyanúgy megkérte.
- Igen, de az egészen más volt. Ráadásul nem akarja, tudatni velük, hogy elmondta. Már csak ezért bízhatnánk benne.
- De te vállalod a felelősséget, ha nem így lesz. – tudtam, elvesztettem a meccset. Nem lett volna értelme tovább vitatkozni. Makacs, mint egy öszvér, övé kell legyen az utolsó szó.
- Persze, persze. – legyintett csak a szavaimon. Majd kiáltott Carmenért. Pedig én nagyon komolyan beszéltem. – Carmen!
- Hívtatok? –jelent meg néhány másodperc múlva az ajtóban.
- Lenne egy fontos kérdésünk. De előbb ígérd meg, egyelőre senkinek sem szólsz róla.
- Ígérem. – nézett meglepetten vajon mit akarhatunk tőle.
- De ne úgy, ahogy Scottnak megígérted, még is elmondtad nekünk, amiért hálásak vagyunk. De mi nem szeretnénk így járni. – szóltam oda közönyösen. Lélegzett visszafojtva nézett rám.
- Blaise! – fordult felém mérgesen Fianna.
- Oké, oké. Bocsánat! – hátat fordítottam nekik, kifelé bámultam az ablakon. Úgy döntöttem Fiannára hagyom ezt a dolgot. Csinálja belátása szerint. Csak reménykedtem nem téved Carmennel kapcsolatban.
- Nem mondom el senkinek. Hogy nektek elmondtam az egészen más volt. – csengett erőteljesen a hangja, minden egyes szót megnyomva. Éreztem, ez nekem szól, de nem néztem oda.
- Rendben. – Fianna hitt neki. – Tudsz erről a fegyverről valamit? – mutatott a fegyverre. Először csak némán nézte.
- Nem. Ide nem lehet fegyvert behozni. Benne van a házirendben. Nem is értem, hogyan történhetett.
- Nagyszerű. – tört fel belőlem. Fianna és Mia mérgesen néztek rám, de nem törődtem velük.
- De – folytatta – azt tudom, vadászni voltak a hegyekben. Szép zsákmánnyal indultak haza. Egy részüket fel hozták ide. – erre felkaptam a fejem. Utálom, Fiannának megint igaza lett. Még is tudott valamit, de ez segít-e rajtunk az még közel sem biztos. Úgy tűnt a rejtélyek sokaságát fogja gyarapítani ez az információ is.
- Hűha! – csodálkozott rá Fianna. – Blaise! Hallottad ezt?
- Igen.
- Ez nem jót jelent ugye? – kérdezte aggódva Mia.
- Még nem tudjuk. – feleltem a kérdésére. – De az biztos, nagyon különös. Miért hozták fel a zsákmányuk egy részét? És miért nem mindet? – vettem át a kérdezést.
- Mert nem akarták lenn hagyni az autóban, és mert én csak a kisebbeket engedtem fel a szobába.
- Az autók. – pattant ki Fianna fejéből egy újabb gondolat. – Teljesen elfeledkeztünk az autókról. Hisz mindenki autóval jött.
- Itt vannak még az autók? – vettem vissza az irányítást.
- Nincsenek. – rázta a fejét Carmen – Egyet se találtunk meg.
- Ezek szerint mindenkit a saját autójával vittek el. – sorba gyártottuk az elméleteket, de bizonyítékunk az nem volt. De más magyarázat nincs az autók eltűnésére.
- Hát ez remek. – Mia nem volt elragadtatva attól, ahogy a dolgok álltak. A rejtélyek csak gyarapodnak.
- Tényleg egyre zavarosabb az ügy. – jelentettem ki. – Mit csináltatok a zsákmánnyal, amit felhoztak?
- Hogy érted, hogy mit csináltunk vele? – láttam a szemében, fogalma sincs hova akarok kilyukadni.
- Mivel itt nincsenek, gondolom te vagy a rendőrség tagjai elvittétek. Csak nem tudom mi célból. Elvégre itt minden bizonyítéknak számít még akkor is, ha nincs jelentősége.
- Mi nem vittünk el semmit. – sértődött meg ezen a feltételezésen – Itt minden úgy van, ahogy megtaláltam. – értetlenség ült ki az arcomra. Fianna törte meg a csendet.
- Akkor csak a tettes vagy tettesek vihették el. De miért? Talán nincs mit enniük? – gondolkodott el saját feltételezésén. Mint mostanában mindig, megint igazat kellett adnom neki. Jól vág az agya. Büszke vagyok rá. Csak kicsit fusztrál, amiért nem nekem jutnak eszembe a dolgok. De csak ez lehet a magyarázat. A fejem zsongani kezdett a sok információtól, az egyre csak növekvő rejtélyek seregétől. Mikor lesz ennek már vége? Kérdeztem saját magamtól. Abban viszont nekem volt igazam ez az újabb info csak a rejtélyek sokaságát gyarapította. Semmivel sem lettünk okosabbak. Néma csönd ült a szobára. Mindenki bele merült saját gondolataiba. Miután Carmen elmondta, amit tud, elment.
- Sajnos ezek mind csak feltételezések. – törtem meg az egyre nyomasztóbb csendet. – Olyan jól eltűntették a nyomokat. Bizonyítékokkal nem tudjuk alá támasztani az elméleteinket. – nem mint ha ezt nem tudtuk volna eddig is. – Már pedig bizonyítékok nélkül minden továbbra is csak elmélet marad. Azt se tudjuk az autók hova lettek. Pedig ha megtalálnánk őket az sokat segíthetne. De erre sincs semmi esély. – ajjaj. Ebbe az egészbe bele gondolni is rossz. Egy ügy, ami megoldatlan marad. Na nem. Az nem lehet.
- Jaj Blaise! Nincs több ötletem. – keseredett el Fianna. Teljesen reménytelennek látszik a dolog.
- Mihez nincs több ötleted? – lépett a szobába Ben. – Mit kerestek ti itt?
